HERMINA CENTER KFT. +36 30 568 4240 +36 70 427 0498


Kedves Passzívház Vásárlók, Érdeklődők!
Köszönjük a megkereséseket, biztatásokat, türelmet, kitartást, süteményeket, meghívásokat és az érdeklődéseket!
Kérdéseikre közvetlenül Almásy Sándor ügyvezető válaszol. almasy@herminabau.hu


 
Tisztelt Hermina Bau,
 
Nagyon szeretnénk kihasználni a 3 millió forintos engedményüket az új, még kezdés előtti passzívházra.
 
Az önerőnk, 8 MFt meg van, csak még nincs nálunk, mert hagyatéki tárgyalás útján, öröklésből kapjuk meg.
 
Nem tudjuk ennek pontos dátumát, de 1- 2 hónapon belül megtörténhet.
Azon idegeskedünk, hogy a két időpont, a kezdésük és a hagyatéki zárása nehogy fedésbe kerüljenek, mert akkor 3 milliót vesztünk.
Önöknek nagyon jó hírük van a tisztességes, becsületes, korrekt vevő kezelés tekintetében, ezért bátorkodom ezt ilyen formában megkérdezni és egyben jelezni, hogy mi lenne az érdekünk.
A 800e forint foglalót bármikor be tudjuk hozni.
Nagyon szeretnénk megvásárolni a passzív lakást, mert a 19.8 MFt -os vételár igen kedvező, máshol sokkal többe kerül a ráadásul sokkal kevesebbet erő, extrák és élvezhető technológia nélkül épülő lakás.
 
Mit tanácsol Almásy úr?
 
Üdvözlettel:
 
Bácskai Krisztina
 
 
Kedves Krisztina,
 
megértettük a helyzetüket és biztosítjuk a 3 millió forintos engedményt a következő 4 hónapra, így a jelzett 1- 2 hónapos határidőből biztosan nem csúsznak ki, ha véletlenül mégis, akkor kitalálunk valami jót, hogy semmilyen veszteség ne érhesse Önöket.

Várjuk az irodánkban és készítjük a foglalási szerződést.
 
Tisztelettel:
 
Almásy Sándor
 
 
 


 
Kedves Almásy Sándor,
 
Lehet, hogy nem fog szeretni, de én (sajnos) nem öntől, nem a Hermina Center Kft- től vásároltam új lakást, hanem a Cordia- tól.
Futó Péterék régi ismerőseink, ezért esett a választás Cordia lakásra, de már akkor is éreztük, hogy sokkal jobb lenne egy passzív lakás.
Na mindegy, ezen már túl vagyunk, de a napokban levelet kaptunk a Cordia- tól, melyben az áll, hogy munkaerőhiány miatt, 1.5 -2 évet elcsúsztatják az átadást.
 
Azt szeretném megkérdezni öntől, hogy mi a véleménye erről, hogy lehet ez, van- e esetleg olyan viszonyban velük, hogy átkérje a befizetésünket a Hermina Center Kft- hez, illetve egyáltalán ez megoldható- e, mert az ön véleményének megismerése előtt nem szeretnénk semmit sem lépni.
 
Köszönettel:
 
Mészáros Zsolt
 
 
Kedves Zsolt,
 
A Cordia rengeteg helyszínen vágott bele fejlesztésbe és a jelenlegi kihívások a túlzott kockázat vállalásoknak nem kedveznek.
Elég sok Cordia- ban vásárló vett nálunk az elmúlt hetekben lakást, mert visszakapták a pénzt a Cordia- tól, de ennek okait mi nem firtattuk, örültünk, hogy megoldást kínálhattunk nekik is.
Önök nemcsak azért kerültek kiszolgáltatott helyzetbe, mert durván elcsúszik az átadás a Cordia. nál, ha egyáltalán lesz átadás, hanem azért is, mert a Cordia- nál nem kerülnek rá a tulajdoni lapra, hiába kötöttek szerződést és hiába fizettek vételárat.
Azt javasolnám, hogy beszéljenek a Cordia- nál a megfelelő személlyel és kérjék át olyan Cordia épületbe a teljesítést, amely szimpatikus Önöknek, illetve ahol ez megoldható még, amely már az átadás előtti ciklusnál járhat és ahol látni lehet, hogy épül, hogy oda még jutott egy kis munkaerő.
Az az ötlete, hogy mi átkérjük hozzánk a teljesítést, nyilván itt az összegre gondolhatott, nem lenne lehetetlen, de nem lenne elegáns és nem lenne korrekt a részünkről, ezért ezt biztosan nem vállalnánk.
Sajnálom, hogy a Cordia bajba került és nem tudnak teljesíteni, de ettől függetlenül minden tiszteletem Futó Péteréké, hogy abból a kis zuglói sütődéből, ahol a meleg csoki fagyikat - ostyákat készítették, ide el tudtak jutni, ez óriási eredmény és nagyon szép épületeket hoztak létre, kívülről modern és tetszetős stílust alkalmaznak.
 
Amennyiben nálunk szeretnének vásárolni passzív lakást, állunk rendelkezésükre, köszönöm megtisztelő bizalmát.
 
Tisztelettel:
 
Almásy Sándor
 
 
 


 
Tisztelt Hermina Center Kft, Almásy úr!
 
Még 1999- ben vettem egyenesen öntől az egyik Colombus utcai társasházukban egy aranyos kis lakást.
Imádjuk azóta is, illetve a fülünkben cseng vissza az utolsó mondata, amikor azt mondta, hogy nagyon jól jártak, szuper lakást vettek, igazán kedvező áron.
 
Igaza volt.
 
Viszont így 19 év múltán, bármilyen jó minőségben is adták át ezt a lakást, festetnünk kell és el vagyunk keseredve, ezért írok most, mert ismét a segítségére számítunk.
 
Hívtunk festőket, de egyszerűen nincs munkaerő, több hónapja hajtjuk ezt a témát és belefáradtunk, most lenne egy festő, aki novemberben talán tudna kezdeni, de a 62 nm- es lakásunkat 1.8 millióért vállalná anyag nélkül, azaz azt még nekünk kéne beszereznünk, vagy kifizetnünk.
 
Hihetetlen, hogy milyen változáson megy át az építőipar, ezek az összegek már elviselhetetlen mértékek.
 
Tudna esetleg segíteni munkaerő tekintetében, lenne esetleg néhány embere, akik olyan szépen megcsinálnák, mint 99- ben, hogy ismét 19 évig jó legyen?
 
Előre is köszönöm, nem alkudozni szeretnék, csak elfogadható árat és jó minőséget, mert eddig azt hittem, hogy ezek nem túl nagy igények.
 
Csak önben bízunk már, mert az összes ismerősünk, aki öntől, önöktől vásárolt, szinte imába foglalta a nevüket a tisztességes partnerségük miatt.
 
Köszönöm és akkor is hálásak leszünk önnek, ha most nem tud segíteni.
 
Csiszár Eszter és Komjáti András
 
 
Kedves Eszter és András,
 
Emlékszem Önökre, még meg van az a különleges bor, amit kaptunk az átadáskor.
 
Brutális munkaerőhiány van, az árak az egekben és valóban még így is szinte lehetetlen megfelelő szakembert találni.
 
Viszont van egy jó hírem, éppen a festés szakasznál jár a Hermina Happy Land Passzívház, átirányítunk pár szakembert és néhány nap alatt megoldják a feladatot.
 
Kb 4 napos munka lehet 4 ügyes festőnek, ezért az anyagárát kérnénk el, hogy beszerezzük a legjobb minőséget, illetve a festők önköltségi díját, ami 35 e forint / fő / ez 10- 11 munkaóra naponta.
 
Nézzék ki melyik lenne az ideális kezdési időpont és küldjük az embereket.
 
Megpróbáljuk most 20 évre készíteni😇
 
Tisztelettel:
 
Almásy Sándor
 
 
 


 
Tisztelt Almásy Sándor úr,
 
Engedje meg, hogy felvilágosítást kérjek öntől a neten található, használatbavételi, parkológép, munkaerőhiány- vis major témákban, önökkel szemben érezhetően kedvezőtlen hangnemben íródott bulvár cikkek vonatkozásában.
Bár, gondolom erre nem fogok választ kapni, mert nyilván kellemetlen akkor megszólalnia, amikor meg kellene mutatnia, hogy az igazság hol is lakik, hiszen ezek a cikkek érezhetően túlzottak és csöpögnek a rosszindulattól, jó eséllyel a konkurenciájuk íratta ezeket és ezért lehet, hogy válaszra sem méltat, mert unja és igazságtalannak érzi a fröcskölődést, irigykedést.
 
Lakást szeretnék venni, passzívat és szeretnék tisztán látni.
 
Egyébként gratulálok, hogy képesek sokkal többet nyújtani, nyugati színvonalat felülmúló épületeket létrehozni.
 
Üdvözlettel:
 
Bánáti János
 
 
Kedves János,
 
Az ördögnek is megmutattam hol lakik az igazság és nem volt kellemetlen, sőt, megerősített.
Sosem fordultam el, amikor kérdeztek, sosem hátráltam meg, amikor aljas cikkekkel próbálkoztak, tudomásul kellett vennem, hogy a siker irigyeket is teremt, olyan ez, mint a nap és az árnyék, vagy a virág és a gaz, együtt járnak.
 
Több ezer lakást terveztünk, építettünk és értékesítettünk, valahol 3350 felett járunk most.
Voltak épületek, melyeknél parkológépekkel oldottuk meg az előírt parkoló számot, mert erre kaptunk engedélyt.
Parkolót kevesebben vesznek, mint lakást, ezért volt eset, amikor pár hónap elteltével szóltak a lakók, hogy vigyük már el a parkológépeket, mert kvázi útban van, jelenleg nem használják, nem kívánják üzemben tartani.
Eleget tettünk minden kérésnek, elvittük a parkológépeket.
Volt olyan, amikor ezt úgy értelmezték hatóságilag, hogy nincs meg a kellő parkoló szám, ezért visszavonták a használatbavételi engedélyt, de természetesen ezek után visszavittük a parkológépeket, ahol ezt engedték a lakók és így ismét kiadták a használatbavételi engedélyt.
Egyébként nem lettünk volna kötelesek visszavinni, mert a parkológépek mobilszerkezetek és nem épületrészek, pár óra alatt szét és összeszerelhetők, joga van a lakóknak úgy dönteni, hogy amikor nem használják, akkor elvitetik.
Nincs olyan jogszabály, amely ezt tiltaná, amely kötelezővé tenné az idők végezetéig, hogy ezek a mobil szerkezetek, akár a szétporladásukig ott állomásozzanak, ha van rájuk igény, ha nincs.
Pl egy csaptelep is mobilszerkezet, akkor szereli le a lakó és viszi el, amikor akarja, vagy egy konyhabútor, ezeknek a mozgatását elvileg nem tilthatná meg a hatóság.
 
Munkaerőhiány azért vis major, mert mi nem tehetünk róla, nincs konkrét ráhatásunk. A válságban több százezer magyar munkavállaló ment ki az országból, majd pár év múlva az okos kormányzati intézkedések miatt felívelő gazdaságunkhoz bizony már nagy szükségünk lenne rájuk is, ekkora fejlődésen még nem esett át ez az ország, ezért nem ismert itt a munkaerőhiány, de most mindenki megismerheti és ez a hiány felértékeli sok- sok dolgos emberkének a keresetét, ami jó és helyes, csak bizonyos ideig ellehetetlenít és átértékel korábban megtervezett haladásokat. Mi a legfejletteb technológiát adjuk, szerelemből építünk, különlegesen kedvezők az áraink, mert nálunk nem a haszon az első, hanem az eredmény, viszont munkaerőhiány esetén nehezen tudunk úgy teljesíteni, mintha minden tökéletes lenne munkaerő mennyiség tekintetében.
Szerződés szerint járunk el minden esetben, amelyik szerződésünkben a feltételrendszert a szerződő felek munkaerőhiányhoz kötötték bizonyos szempontból, akkor a következetesség miatt ezt a feleknek figyelembe kell venniük, nincs ebben semmi különleges.
 
Örülök, hogy elégedett Ön is a teljesítményünkkel, ami megtisztelő és valóban többet nyújtunk, mint az átlagos építők, sokkal értékesebb anyagokat és technológiát használunk fel, hogy a Vásárlóink egy jóval magasabb színvonalat kaphassanak, mert szerintünk nevetséges, vagy inkább siralmas, hogy a legtöbb építő még ma is a legprimitívebb, legolcsóbb anyagokkal próbálkozik.
A passzív technológia a ma létező megmodernebb építési módozat, minden anyagunk más, minden építőanyagunk sokkal értékesebb, összehasonlíthatatlanul tartósabb, energiafelhasználás tekintetében pedig talán úgy lehet legjobban érzékeltetni, hogy a mi lakásaink a Tesla, a most épülő primitív gázfűtéses lakások pedig a Trabant kategóriáját testesítik meg.
 
Tisztelettel:
 
Almásy Sándor
 
 
 


 
Tisztelt Almásy Sándor ügyvezető úr, Tisztelt Hermina Center Kft,
 
Azért merek kéréssel fordulni önhöz, mert az ismeretségi körömben azt hallottam, hogy nagyvonalú és jó érzésű ember, illetve többször látták lerohanni az irodájából csak azért, hogy átkísérje a szemközt lakó vakot a zebrán.
Nem áll szándékomban lakást venni, mert erre most sajnos nincs lehetőségem, ezért ha gondolja, már itt tovább pörgetheti a levelezését, hiszen bizonyára sok levelet kap.
Nekem van egy vak gyermekem, 7 éves.
A férjem itt hagyott bennünket és nem tudom egyedül az albérletünket fizetni a tanári keresetemből.
Kb 8 hónap múlva tudom megoldani leghamarabb a lakhatásunkat egy ismerősöm segítségével, de addig nem tudom mit tegyünk, ezért végső elkeseredésemben, könnyeimmel küszködve próbálok megoldást keresni.
Ha esetleg van ötlete, akkor várom válaszát, 35e forint körül tudok fizetni a 140e forintos tanári keresetemből, mert 105e forintból még talál megtudunk élni a vak gyermekemmel úgy, hogy a lakás költségeire is maradhat.
 
Üdvözlettel:
 
Sebesi Mária
 
 
Kedves Mária,
 
Az egyik bérlakásunkat a gyermeke munkába állásának bekövetkezéséig díjmentesen a rendelkezésükre bocsátjuk.
Keressen bennünket, hogy átadhassuk a kulcsokat, illetve a teherautónkkal segítenénk a költözésükben.
 
Tisztelettel:
 
Almásy Sándor
 
 
 


 
Szép estét kívánok.
 
Kucsera Alexandra vagyok, 22 éves.
Kicsit problémás az én helyzetem, mert szeretnék saját lakást részletre. Önerőm van, kicsit több mint egymillió forintom, amit eddig sikerült összegyűjtenem. S inkább fektetném az albérleti pénzem saját lakásba havonta. De az a probléma hogy az adott munkahelyemen hiába keresek 200-300 ezret (ezen a helyen egy éve vagyok), de nem vagyok hitelképes. :/
Van valami tanácsa?
 
Válaszát előre is köszönöm!
 
 
Kedves Alexandra,
 
Nem problémás helyzet ez, rengetegen találkoznak ezzel a kihívással, mely megoldható, mint minden, csak jó döntésekre van szükség.
Jelenleg durva munkaerőhiány van, ami azt jelenti, hogy azok, akik jól dolgoznak sokkal többért eladhatják a munkájukat- munka idejüket, mint korábban, már ők diktálnak és nem a munkaadók.
Nem tudom mivel foglalkozik pontosan, de a leveléből az látszik, hogy lelkes, céltudatos és ebből következtethetően jó munkaerő lehet, ami pedig alapot teremthet egy még jobb kereset elérésére.
Több pénzből könnyebb lépni és érdemes kihasználni a lendületet, talán még nincs családja, gyermeke, ezért még van ideje dolgozni egyéb elfoglaltságoktól mentesen.
Önerőnek egyébként jó lehet bármilyen ingatlan, amit pl családtag, vagy ismerős felajánl. Ebben az esetben erre az ingatlanra jelzálog kerül, ez lesz az önerő fedezete egy bizonyos összegben.
Tehát még az is lehetséges, hogy 1 forint befizetése nélkül saját lakáshoz juthat.
Tornázza egy kicsit feljebb a fizetését és abból könnyedén ki fogja tudni fizetni a havi törlesztő részleteket a saját lakására.
Keressen egy olyan családtagot, aki hajlandó az önerőt megoldani fedezet ingatlan biztosításával.
 
Remélem tudtam segíteni és drukkolok, hogy sikerüljön!
 
Tisztelettel:
 
Almásy Sándor
 
 
 


 
Kedves Almásy Sándor,
 
Azt hallottuk, hogy a Hermina Happy Land Passzívház napelemrendszere éves szinten többletet fog termelni, azaz a társasház által szükségelt áram felhasználásához képest több energiát fog gyűjteni.
Kérdezni szeretnénk, hogy mi lesz ezzel a többlettel, hogy kell ezt elképzelnünk.
 
Üdvözlettel:
 
Zempléni Sarolta
 
 
Kedves Sarolta,
 
A Hermina Happy Land Passzívház a legfejlettebb napelemrendszerrel gyűjti be az áramot és könnyen elképzelhető, hogy többlet fog keletkezni, bár ez függ majd a fogyasztás mennyiségétől is.
A többlet áramot értékesíteni fogja a társasház.
Kész haszon a fejlett technológia, kár, hogy kevesen ismerik és még kevesebben alkalmazzák, pedig ez a környezetkíméléstől kezdve a pénztárcáinkon át csak pozitívummal jár.
 
Tisztelettel:
 
Almásy Sándor
 
 
 


 
Kedves Sándor,
 
Mi két passzív lakást szeretnénk vásárolni az épülő projektben és a helyszínt megtekintve elégedettséggel észleltük, hogy mindenből a legjobb minőséget építik be, ami meglepett bennünket, mert mérnök házaspárként több fejlesztést is megtekintettünk, de sajnos a legsilányabb anyagfelhasználást láttuk a legtöbb helyen.
Annyira átgondoltam halad az építkezésük, hogy a Hermina Happy Land Passzívház mellett tesszük le a voksunkat.
Viszont megszeretnénk kérdezni, hogy a társasház pihenőparkjában milyen fejlesztéseket terveznek létrehozni, mert ebből most még nem sokat lehet tapasztalni, gondoljuk ez nyáron lehet esedékes.
Kaphatunk esetleg kedvezményt, hiszen két lakást vennénk, mi összesen egy konyhabútorra gondolnánk, talán ez akceptálható lehet.
Várjuk válaszát.
 
Köszönettel:
 
Markovics Ildikó és János
 
 
Kedves Ildikó és János,
 
Köszönjük érdeklődésüket és alaposságukat.
Sok építkezésnél kérnek fel minket szakértőnek és sajnos látjuk, hogy mennyire vacak, olcsó anyagokkal próbálkoznak, amit a legtöbb vevő nem vesz észre, csak 1- 2 év múlva, amikor szét esik a ház.
Mi azért építjük be a legkorszerűbb építőanyagokat, mert azt gondoljuk, hogy legalább 100 évig jónak kell lennie az általunk létrehozott épületnek, minket ez motivál, a minőség és a Vásárlói elégedettség, meg a szakmai büszkeségünk.
A parkot úgy alakítjuk ki, hogy abban a pihenésé legyen a főszerep, illetve a másik részén a gyermekek és szüleik emelt szintű kikapcsolódása. Gyurira bíztuk a pontos kivitelezését, így garantáltan ötletes és élvezetes lesz.
Passzív lakásaink egyedülállók a hazai lakáspiacon, különlegességnek számítanak, gyakorlatilag kapkodják a termékeinket, mert egy sokkal komolyabb kategóriát képviselnek, mint a többi újépítésű régi technológiás, költséges fenntartású, extrák nélküli, értelmetlenül drága lakás.
Azokat az extrákat, melyeket felsorolunk a honlapunkon is, falfűtés- hűtés, napelemek, hőszivattyúk, elektromos aluredőnyök, automata légcserélő, stb, stb, stb alapárban adjuk.
Vannak olyan újépítésű projektek, ahol ezekről az extrákról, technológiákról még nem is hallottak, ezt a Vásárlóinktól tudjuk, akik kérdezték különböző helyeken, hogy ezekből betudnak- e építeni valamit, de még csak értelmezni sem képesek sok épülő háznál, hogy miről is lehet szó, mert a 70- 80 évvel ezelőtti gázfűtéses- radiátoros technológián kívül nem tanultak meg semmit sem.
Azt javaslom, hogy személyesen az irodánkban folytassuk a megbeszélést, ha jól tudom holnap jönnek szerződni.
 
Tisztelettel:
 
Almásy Sándor
 
 
 


 
Kedves Almásy Sándor úr,
 
Minden tiszteletünk az önöké, hogy környezetbarát és pénztárca kímélő otthonokat létesítenek, fáradtságot és zsebbenyuló invesztációt nem kímélve, DE miért nincs megfelelő mennyiségű töltő kiállás a garázsban?
Tényleg azt gondolják, hogy passzívházba majd dízelesek költöznek?
Az a felelős szemlélet, amivel önök építik a passzívházakat, hogy a levegő érték maradhasson, hogy ne a szennyezett, a gázfűtés lebomló, autókénál egyébként 50 x kártékonyabb anyagot lélegezzük be, hol jelenik meg a parkoló kialakításuknál?
Miért nincs mindegyik parkolóhoz töltő?
Amikor a napokban megtekintettük a csodálatos, picit lassan épülő, hamarosan kész passzív lakásunkat, éppen Németországból voltak passzívház építők fotózni a Hermina Happy Land területen és láttuk, hogy interjúkat is készítettek, illetve díjat vett át, amihez gratulálunk, DE tényleg ekkora siker után a parkolók töltőjén vacakol? DE miért???
 
Tisztelettel:
 
Dr Horváth Tamás
 
 
Kedves Tamás,
 
Köszönjük az elismerő szavakat.
Lesznek töltő állomások a garázsban, ez természetes, azonban mindet valóban nem tervezzük most azonnal felszerelni, hiszen a jelenlegi elektromos autók aránya ezt nem indokolja, illetve a Vásárlóink konkrét autóparkja sem.
Szeretettel várjuk a dízeles, megtérni vágyókat is a Hermina Happy Land Passzívházba, nem bűn dízelautót használni, nekem is volt, ma már nem vennék, de szerintem a legtöbb jelenlegi dízel tulajdonos sem szennyező autót választ a következő vásárlásakor.
Nézzük a pozitív oldaláról a dolgokat, örvendetes, hogy új technikákat ismerhetünk meg, ennek örüljünk és ne a dízeleseket cikizzük és főleg ne feljtsük el, hogy 6- 7 kemény válságos éven vagyunk túl a közelmúltból, amikor a legtöbben örültünk, ha üzemanyagot tölthetünk az autónkba a svájci frank hiteleink törlesztése mellett, úgy hogy érdemes komplexen értékelni.
Az Önök beállóihoz felszereltük a legkorszerűbb, leggyorsabb töltőket, így a Tesláik pikk - pakk menetkészek lesznek.
 
Tisztelettel:
 
Almásy Sándor
 
 
 


 
Kedves Almásy Sándor,
 
Hallottuk, hogy 6 napra hirdettek egy akciót, miszerint 6 hónapra elengedik a törlesztőt, ha most foglalunk.
Ez nekünk igen kedvező lenne, mert nagyon ki van számolva a pénzünk.
A problémánk abban merül fel, hogy az önerőnknél nincs meg a 8 MFt, csak 7.2 van.
Mit javasol, hogy lehetne megoldást találni?
Nagyon szeretnénk megszabadulni a gázszámláktól és az allergia tápláló levegőtől, ezért célunk az, hogy Hermina Happy Land passzívházba költözzünk, csak ez a részlet oldódhatna meg valahogy.
 
Üdvözlettel:
 
Marosi Réka
 
 
Kedves Réka,
 
Valóban elengedünk - jóváírunk 6 havi törlesztőt és ez óriási előny lehet sokaknak, érdemes igyekezni...
Azt tudták, hogy akár a teljes önerő kiváltható pl pótfedezet bevonásával?
Biztos vagyok abban, hogy a jelzett különbséget meg lehet oldani, ezért javasolni szeretném, hogy keressék értékesítőinket, segítünk!
A gázszámlák fizetése tényleg értelmetlen kiadás, örülök, hogy rövidesen sokkal jobb dolgokra költhetik azt a pénzt.
 
Tisztelettel:
 
Almásy Sándor
 
 
 


 
Tisztelt ügyvezető úr,
 
Jártunk az építkezésen tegnap és be kell vallanom, hogy még ilyen rendet, tisztaságot sehol sem tapasztaltunk, pedig munkaügyi ellenőrként az elmúlt 4 évtizedben rengeteg helyen jártam.
Felső, nagy lakást néztünk és lenyűgözött a panoráma, az első félórában gyakorlatilag szóhoz sem jutottunk...
Mivel az értékesítőjük be volt táblázva, illetve jelezte, hogy nem mérnök, nem maradt időnk pl azt részleteiben megkérdezni, hogy a nagy teraszra építtethetnénk- e kinti konyhát, kandallóval, pergolával, fedett résszel, illetve mekkora medence férne el.
40% önerővel rendelkezünk. Kb hány százalékos hitelkamattal tudnánk a hiányzó részt finanszíroztatni?
 
Üdvözlettel:
 
Pintér Miklós
 
 
Kedves Miklós,
 
Örülünk, hogy Önöket is lenyűgözte a Hermina Happy Land Passzívház panorámája, illetve Budapest panorámája.
Elnézést, hogy Értékesítőink eléggé lefoglaltak, ami a számla és allergiamentes lehetőségből, valamint a kivételesen kedvező árainkból adódik.
Konyhát lehet telepíteni a teraszra, létre is hoztuk a vizes és az elektromos kiállásokat, a kandalló határeset, a pergola már határon picit túli eset, a fedett rész pedig sajnos nem megy. Medence tekintetében pontosan meg kellene jelölni a méret igényt, melyből köbmétert kalkulálunk és statikai számítást végzünk. Szerintem egy egészen pici medence, vagy egy 4 személyes jacuzzi lehet az a méret, ami könnyen megoldható.
Mivel mi nem finanszíroztatjuk az építkezést, bármelyik bankkal finanszíroztathatják a megvásárlást, a jelölt arány esetében fontosak a Vevő paraméterei, de átlagos esetben, már 2.2% os kamattal működhet.
 
Tisztelettel:
 
Almásy Sándor
 
 
 


 
Tisztelt Almásy úr,
 
Mi egy olyan család vagyunk, akik allergiások tavasszal, ősszel, rémálom, amit az allergia miatt át kell élnünk, szenvedünk a sok orrfújástól, torok kaparástól.
Azt hallottuk, hogy a Hermina Happy Land Passzívházban allergiamentesek a lakások.
Hogy van ez egészen konkrétan?
Óriási változást hozhatna az életünkbe, ha az allergiától megszabadulhatnánk.
 
Üdvözlettel:
 
Bognár István
 
 
Kedves István,
 
Azért is passzívházat építünk, hogy ezt a problémát megoldjuk, hiszen ismert a technológia, tudjuk, hogy rengetegen allergiások, akkor cselekedjünk is, ez a társadalmi érdek.
Nyilván sokkal többe kerül létrehoznunk allergiamentes lakásokat, de a vételárunkban ez nem érezhető, azok még kedvezőbbek is sok esetben.
A lakásban az automata légcserélő akkor cseréli ki a levegőt, amikorra beállítják, akár óránként.
Ez az új levegő keresztül megy a szűrőkön és az allergének ezáltal kint maradnak, csak az oxygén érkezik meg a lakásba.
Ehhez ablakot nem kell nyitni, akkor egyébként a levegőben lévő összes anyag is bejönne.
Persze lehet nyitni ablakot, csak nem kötelező a légcseréhez.
Az allergiások meggyógyulnak, ha passzívházban laknak és a levegőszűrők segítségével tiszta, allergénmentes levegőhöz jutnak, ha így tudnak aludni, napi 10- 12 órát eltölteni, teljesen megváltozik az állapotuk, megerősödnek és boldogabb életet élhetnek.
A szervezet felerősödik és a nap többi, nem allergénmentes időszakában ( munkahely, iskola, közlekedés, stb ) töltött részt sokkal ellenállóbban kezeli.
 
Tisztelettel:
 
Almásy Sándor
 
 
 


 
Üdvözlöm Sándor,
 
Azt szeretnénk megkérdezni, hogy az induló passzív épületben még beleszólhatunk- e a lakás kialakításába- átalakításába, ugyanis mi nagy nappalit ( kb 30- 40 nm ) szeretnénk és csak 1 hálót.
13 éve vettünk önöktől lakást, azóta gyermekeink felnőttek és kirepültek, az új életformánkhoz szeretnénk új lakást, de kizárólag önöktől, mert az elmúlt 13 év garantálja a következő időszak problémamentességét. Nagyon szeretünk itt lakni, szuper lakást terveztek / építettek, megérte, életünk egyik legjobb döntése volt.
 
Tisztelettel:
 
Papp Gyula
 
 
Kedves Gyula,
 
Vásárlóink bármikor belszólhatnak az építésbe, hiszen így lehet tökéletes a munkánk, csak így érhetjük el a kívánt állapotot.
Első lakásaink 20 évesek és remek formában vannak. Örülök, ha elégedettek, szívből építünk, talán ez garantálja, hogy sokkal jobb lesz, mint az átlag.
 
Szeretettel várjuk Önöket ismét az irodánkban!
 
Minden 2. lakást Vásárlónk Maldív- szigeteki utazást kap ajándékba, 2 személyre, 1 hétre.
 
 
Tisztelettel:
 
Almásy Sándor
 
 
 


 
Üdvözöm Sándor,
 
Csak szeretnénk megköszönni a férjemmel, lányommal, unokáinkkal, hogy meghitelezték nekünk azt a több, mint 4 hónapot, ameddig nem tudtunk fizetni.
Nagyon jó érzés, hogy vannak még ilyen rendes cégek, emberek, mint önök, pedig megtehették volna, hogy a foglalónkat megtartják és befejezik velünk.
A mai világban ritka az ilyen pozitív hozzáállás.
 
Szép napot,
 
Tímár Erzsike
 
 
Kedves Erzsike,
 
Azért építünk, hogy örömöt lássunk a Vásárlóink arcán, hogy ne kelljen gázszámlát fizetniük, hogy ne szívjanak be allergén levegőt, ne legyenek betegek, mert ezt így is lehet.
A passzívház építése sokkal többe kerül beruházói oldalról, mert sokkal nagyobb értéket építünk be, viszont az áraink alacsonyabbak, mint máshol a 80 éves technológia kínálata az új társasházban.
Ebből is látszik, hogy nálunk nem a profit mennyiség kérdése az első, hanem a jó minőség és az elégedett Vásárló.
Amennyiben megtehetjük, hogy segítjük a Vásárlóinkat, akár több hónapos várakozással a befizetésüket illetően, akkor ezt minden további nélkül megtesszük, szerintünk ez így természetes, de nyilván lennének határok.
Örülök, hogy örülnek, ez a lényeg!
 
 
Tisztelettel:

Almásy Sándor
 

 


 
Tisztelt Almásy ügyvezető úr,
 
Szeretnénk megkérdezni, hogy miért nem szállították még ki a csempéinket a helyszínre, szeretnénk már látni felrakva.
Jól tudjuk, hogy az előszobában, a fürdőben és a konyhában padlófűtés lesz?
 
Üdvözlettel:
 
K. Csaba
 
 
Kedves Csaba,
 
Tekintettel arra a körülményre, hogy Önök egy igen ritka és drága csempe kollekciót választottak, a bemutatótermünkben csak a minta volt, ezért Olaszországból várjuk a rendelés teljesítését, még kb 12 hét. Elnézést.
 
Így van, nálunk alapárban mindenhol padlófűtés van.
 
 
Tisztelettel:
 
Almásy Sándor
 

 


 
Tisztelt Almásy Sándor,
 
Érdeklődni szeretnénk, hogy miért került 26 cm- es kőzetgyapot szigetelés a házra, miért kellett a legdrágább anyagot akkora mennyiségben felhasználni még a szigetelésben is?
 
Azért kérdezem, mert ezt mi vevők fizetjük ki gyakorlatilag és úgy érzem, hogy nem lenne szükséges.
 
 
Üdvözlettel:
 
P. Kristóf
 
 
Kedves Kristóf,
 
Mi passzívházat építünk, ennek megvannak a feltételei és valóban minden egyes lépés sokkal többe kerül, mert sokkal jobb minőség kerül beépítésre, sokszor összehasoníthatatlanul jobb.
Az áraink alacsonyabbak, mint ahol a legyegyszerűbb anyagok felhasználásával építenek új társasházat.
Ennek az a hozadéka, hogy mi a reális kereteken belül terveztük a projekt pénzügyi részét.
Vásárlóink a haszonélvezői annak, hogy ez a passzívház sokkal drágább anyagokból épül, miközben a vételárunk alacsonyabb, mint a rém egyszerű társasházaké.
Kérdésére válaszolva, nem a Vevőknél csapódik le pl a legjobb minőségű kőzetgyapot szigetelésünk ára, hanem nálunk érződik a magasabb költségből származó pénzügyi mérleg azon szinten való megállása, mely a jót adunk nagyon kedvező áron típusú szolgáltatásunkból adódik, de ezt vállaltuk és örülünk a Vásárlóink örömének és elégedettségének.
Mi hosszútávon gondolkozunk, ezért építjük a legjobb minőséget.
 
 
Tisztelettel:
 
Almásy Sándor
 

 


 
Bezárás